4.Fejezet

-         Harryvel mi van?

-         Hívott?...Mármint tudod, Harry…

-         Hívd már fel! … Jól sejtetted, nem izgat.

-         HARRY STYLES!!! MI AZ, HOGY NEM ÉRDEKEL?!

-         Nézd meg a telefonod, biztos hívott azóta a kis göndör… Igen, két perc alatt bármi történhet. Igen, normális vagyok.

-         Hívott?

-         Hmm, Hívott?

-         Haaaa?! Hívott már?!

-         Nem nem parázok rá… De ugye hívott már?

-         Nem hiszem el…miért nem hívott?! Ad ide a telefonod, had nézzem… MONDOM ADD IDE! GYERE MÁR VISSZA, HÜLYE GYEREK!

-         Hívott Harry?

 El se tudom hinni, hogy valaki ennyire idegesítő lehet. És mégis. Van ilyen ember, de Hál’ Istennek, a koleszában alszik…Vagyis hát, ez inkább neki szerencse, mert biztos, hogy megfojtanám álmába. Rövid úton, biztosan megtenném, ha még sokáig így fojtatja.

 Egen, a mi kis Glóriánk zseniális, és hihhhhetetlenül idegesítő is. És semmi köze ahhoz,hogy mi van Harryvel és, hogy ő hívott-e. Az az én dolgom. Az agyamra megy!!! Mondjuk legalább munka alatt nem zavar…annyit. Két hét telt el a buli óta. A kávézós incidens után visszamentem és érdeklődtem némi munka után, és mik vannak! Munkát kaptam. Bizony, Starbuckson kiszolgáló vagyok, magasztos poszt. Tehát így minden reggel hét ötvenkor kiszolgálhatom a mi kis Glóriánkat, akitől megkapok egy gyöngyszemet a fenti választékból. Csak egy csöppet szokott az agyamra menni, de ugyebár, a vendéggel kedvesnek kell lenni…blablabla. Nem fair. Szandi is mellettem dolgozik, bár csak szerdán és csütörtökön. A hét többi részében az ő kis Marcusával és az én kis Daniellemmel dolgozik. Nem, nem mint modell. Mint a „Kávéfelelős asszisztens”. Kicsit vicces, hogy még egy modellügynökségnél is kávéval kapcsolatos munkát végez, de azért körbevéve sok szexi emberrel, sokkal jobb, mint a Starbucks. Bár itt is sok a szexi ember, de valahogy az Élet sohasem sodorja őket London ezen szegletébe. Jellemző, de azért nekem ott van Daniell a délutánokra, hétvégékre, hogy bulizzunk, igyunk, szórakozzunk…és igen, a szex. Mindenki azt mondja, a küldső nem számít. Ch, persze, hogy számít! Könyörgöm. Azért máris jobb az egész, ha egy félisten tart a karjaiban és juttat fel a csúcsra, mintsem a papírzacskós esetbe sétáljunk bele. Nem nekem nem kell ronda pasi. Nem érdekel, ha csak szórakoznak velem, ha csak kihasználnak, NEKEM NEM LESZ RONDA PASIM, és kész.

 Najó, tehát Daniellel járok, hogy ezt hogy hoztam össze, meg hogy mi történt azután, hogy beszálltam a taxiba? Hosszú, őszintén még ilyen eseménydús két hetem tizenkilenc éve nem volt. Kérem szépen, EZ London varázsa!

 Hol is kezdjem. Hát inkább a könnyebb felével, azaz Glóriával és Zaynnel. A taxi, amiben akkor beszálltunk őt, vagyis a barátnémat a popsztár háza előtt kitette, mert, hogy Zayn valójában személyesen akarta elmesélni a storit, nem pedig Harry telefonján keresztül, így elhívta magához. Szóóóval, Glóriát kipakoltuk, mi, vagyis Szandi meg én, mentünk vissza a házunkban. Így róla, csak másnap tudtam meg bármit is.

 Csakhogy, amint becsuktam magam mögött a szobám ajtaját a kis vörös előkaptam a kis rózsaszín érintőképernyős mobilját, nyomkodott párat, majd vigyorogva a füléhez emelte. Pár percig izgatottan meredt maga elé, majd valaki felvehette végre, merthogy köszönt. Angolul. Húúúha, vajon kit hívott?!

- Marcus? Szia, itt Alexandra, tudod, a vonat, buli…? – indította magabiztosan, és mosolyogva a vörös. Persze, nem hallottam Marcust a vonal túloldaláról, de úgy érzem csakis olyan dolgokat mondhatott, ami tetszett Alexnak. A lány csak elégedette bólogatott, mondott még pár dolgot, majd egy kéjes kis „Akkor később!”-el kinyomta.

Azt hiszem nagyon ostoba képpel meredhettem a lányra, mert, amint az rám nézett, elröhögte magát, majd valamit magyarázott az arcomról. Én csak kérdőn felhúztam az egyik szemöldökömet, majd magyarázatot követeltem. Kiderült, hogy találkát szervezett meg Marcussal éééééés…Daniellel. Azt hiszem akkor egy csöppet meglepődtem, mert a fejem nekem inkább Harryvel volt tele. Bár azért Daniell se semmi, meg őt azért ismerem is a vonatról, míg a kis göndörkével egy ferde és elfelejtett este kapcsol össze.

A programra amúgy akkor nemet mondtam, de körülbelül fél órára rá már ott ültem ugyanabban a  Starbucksban, és nem túl bizalom gerjesztően figyeltem, ahogy a pultos kiscsaj hihetetlen lassúsággal készíti el a krémes cappucinómat, amit már amúgy egyszer türelmesen megvártam, de most valahogy nem vagyok toleráns hangulatban. Meg amúgy is, már kezd elegem lenni ebből a kávézóból…és mát Harry sincs itt.

- Miért is vagyok itt?! – sziszegtem a vörösnek.

- Mert úgy festett egész délutánodat elcseszted volna arra, hogy Harry minden kis mikroszkopikus mozdulatát kielemezd, aztán az összes forgatókönyvet átvedd, hogy a kapcsolatotok, hogy fog végződni. Daniell és Marcus kicsit jobb szórakozás, és őt ismered, míg Harryt nem. És valószínűleg nem is fogod. Amúgy meg találkozni akartam Marcussal, hogy újra felidézzem a tegnap estét, és nem akartam egyedül jönni. – magyarázta fojtott hangon barátném, majd megeresztett egy megfáradt sóhajt és egy „Végre!”-t amikor a kiscsaj végre képes volt elé tolni a kávéját. Nem tudom, de szerintem rövid úton ki fogják őt dobni. Egy pillanatra megsajnáltam, de aztán felnéztem az órára. Komolyan 10 perce rendeltem ezt a szaros kávét?! Jesszusom.

Csak két óra múlva szabadultam, bár ez alatt az idő alatt lett egy állásom.(A kiscsajt a szemünk láttára rúgta  ki a főnöke, amikor egy idős hölgy nyakába öntötte a forró kávét, én pedig máris pattantam fel a lehetőségért. Szandi sajna lassú volt, így kerültem én a főállásba. De a fiúk megsajnálták, és adtak neki munkát… Mondjuk közrejátszott az is, hogy 10 perccel az állásajánlat előtte elvonultak Marcussal a mosdóba. Csak annyit mondok, hogy kínos lett volna, ha a mosdó nem lenne hangszigetelt... If you know, what I mean. Nem vagyok ítélkező, az inkább a Glóriára illene, de azt hiszem kissé könnyűvérűvé vált a mi kis Szandránk, bár a célját elérte. Lett munkája! Hipp-hipp-hurrá!

 Csak azután derült ki, hogy nem kéne ítélkeznem, miután kiléptünk a kávézó ajtaján. A taxival egyenesen a fiúk ismerős kis házába(villa!!!) hajtottunk, és ott…hát húha.

 Jól van, azt hiszem, még az emlék puszta gondolatától is elpirulok, libabőrös leszek…stb. Mondjuk úgy, hogy én is levedlettem az erkölcseimet….valahol a küszöbön.

 Szandiék valahol a medencénél leváltak rólunk. Jellemző.

Amikor a küszöbhöz értünk, épp hangosan nevettünk valami szar szóviccen, amit persze én sütöttem el, majd a következő pillanatban már az éreztem, ahogy nekiszorít az ajtófélfának, és azok a gyönyörű ajkai az enyémet csókolják.

 Mire a szobájához értünk, ami amúgy elég közel van a bejárathoz, mégis már csak egy bugyi és egy melltartó volt rajtam… Pedig bevallom, jó sok ruha volt rajtam.

 Danielle szobája ugyanolyan gyönyörű és pénz szaga volt, mint az egész háznak. Szürke fekete és acélkék színek domináltak. Magas bolyhozású szőnyegek, legalább három. Hatalmas ajtó, amim mögött fogadjunk, hogy a fürdő lapult. Gardróbszekrény, de akkora, mint a szobám, és egy ágy terpeszkedett az egész tér kellős közepén. Szürke és fekete szatén párnák és takaró. Az egész annyira lenyűgöző volt, és hatalmas, hogy egy pillanatra meg is feledkeztem arról, mit is csináltunk az előbb… Legalábbis addig, amíg a fiú a hátam mögé nem lépett, át nem ölelt. Mély, kissé már rekedtes hangjával búgott a fülembe pár csábító szócskát, majd a nevemet, és a csuklómnál fogva az ágy felé húzott.

 Az ágy zseniális volt, kényelmes meg minden… de Danielle… Atya Úr Isten! Imádom! Sikerült elfeledtetnie velem Harry, pár röpke órára.

 De… Bizony a de. Amint elaludtunk, én álmodtam… Pontosabban, emlékeztem, csak álmomban.

 A biliárd terem. Láttam magam előtt a whiskeys poharakat, éreztem az izmos testet, az erős, de még óvatos karokat magam körül. Éreztem, ahogy forró lehelete szinte már perzseli csupasz vállaimat, ahogy göndör tincsei csiklandozzák a nyakamat, amikor épp a fülembe suttog valamit. A hangja tündéri volt. A dolgok, amiket mondott viccesek, mert nevettem…

 Aztán megint az ajtóban álltam, csak nem Daniellel. Harry volt az. Épp nagyon jól szórakozott valamin… Talán rajtam, ahogy bizonytalanul próbáltam a küszöb vonalán végighaladni. Majdnem eldőltem, amikor elkapott, de valahogy úgy sikerült az egész, hogy mind elhasaltunk, én pedig a fiú mellkasán kötöttem ki.

- Úristen, bocsi…bocsi! – hebegtem neki kissé zavarodottan, válaszképp csak egy hangos nevetést kaptam.

- Semmiség, bár megköszönném, ha leszállnál rólam. Tudod, egy picit nehéz vagy drága. – mondta végül, megjutalmazva egy széles, bár kissé megfáradt vigyorral.

- Óh, szóval szerinted kövér vagyok?! – néztem rá tetetett sértettséggel. – Akkor inkább itt maradok, nem is megyek sehová! – jelentettem ki, majd kissé megemelkedtem, majd majd még jobban elterültem a fiún.

 Ő csak meglepve nézett rám, majd megint kitört belőle a röhögés. Nagy nehezen feltápászkodott, de engem jobb karjával még mindig magához ölelt. A kezét finoman végig futatta a derekamon, aztán meglepetten nézett rám.

- Tényleg úgy fest, mintha felszedtél volna némi felesleget! – mondta végül, aztán rám villantott egy Stylesmosolyt. Én csak elkerekedett szemmel néztem, majd durcás arcot vágtam. Erre ő megint csak nevetett, aztán már én sem tudtam megállni. Együtt röhögtünk az ajtóban fetrengve, mint két idióta… Bár a körülöttünk lévő káoszt elnézve, mi voltunk a legnormálisabbak.

- Te, mostmár igazán elárulhatnád a neved. – néz rám végül. Pár percig habzotam, őszintén szólva elvesztem abban a zöld szempárban, meg egy kicsit meg is ártott az a sok ital, meg fű…úgyhogy nem akart beugrani a nevem… Aztán:

- Flora! – mosolyodtam el elégedetten.

- Flora… Szép név. – húzta dögös félmosolyra ajkait a fiú.

- Virágot jelent…- mondom, csak úgy.

- Fleur? – búgja franciás r-rel a végén. Grrrr.

- Egen… - nevetek. – Harrrrold! – kacsintok. Harry csak meglepetten vigyorog, majd előrehajol és érzem, ahogy az ajkai már szinte súrolják az ajkaimat…

- Florrrrrrra. – búgja, majd hátraveti a fejét és nevet. Sokkos állapotba meredtem rá. Komolyan,egy percre azt hittem…de aztán.

- HMPF! – nézek rá morcosan, amjd felpattanok, és mérgesen otthagyom a fiút a földön. Még hallom, ahogy utánam szól: Flora, hé!

 A kép megint vált, veszekedés Harryvel a tánctéren. Felpofozom, Jézusom!  Majd táncolunk, magához húz, megölel, de nem csókol meg. Aztán medence mellett állunk, épp valamin nagyon nevetünk, aztán megint veszekedés, aztán megint az ölelésében… Majd megint a mellkasán, mindketten elterülve. Vigyorog, én is mosolygok.

- Már megint így, huh? – mondja.

- Tudod, ha egy lányt lekövérezel, azt megjárod! – kuncogom, majd lemászom róla, hagyva, hogy felkönyököljön.

- Tudod, amúgy nem is vagy kövér. –

- Tudom, nem vagyok hülye! – rántom meg a vállamat, majd egy önelégült vigyort villantok felé. Majd egy kicsit elfordulok, és szórakozottan figyelem ahogy pár srác rángat egy vörös…?!

- Te jó ég! – kapom a szám elé a kezemet, Szandi épp pár fiú lóbálta a medence szélén, majd a kis vörös a medencében kötött ki.

 Hangosan nevetni kezdtem, fel is akartam volna állni, hogy odarohanjak hozzá, és a képébe röhöghessek, de valaki megszorította a csuklómat. Értetlenül pillantottam Harryre.

- Mi az? – kérem. De Harry csak meredt rám, majd elmosolyodott, majd a földre szorított.

- Mit művelsz?! – nézek rá kissé megilletődve. Nem válaszolt. Csak vigyorgott és vigyorgott, majd közelhajolt az arcomhoz, és ezt mondta:

- Csak meg akarlak csókolni… nem ezt akartad? – súgta, és mielőtt bármit reagálhattam volna az ajkai már az enyémre tapadtak, és csókolt. Szenvedélyesen, de mégis édesen. Megremegett a gyomrom és a térdem, de most kivételesen nem az alkohol miatt.

 A pillanat tökéletes volt…addig amíg be nem kattant valami bennem. Dühösen eltoltam magamtól a fiút, az pedig lefordult rólam és értetlenül húzta össze a szemöldökeit.

- Már bocs, de csak azért ne csókolj meg, mert én azt akarom…

Ekkora felriadtam. Lihegve, és verejtékezve ültem fel az ágyban. Daniell mellettem remekül aludt, semmi reakció. Én viszont erősen kiakadtam. Képes voltam összeveszni Harryvel azon, hogy nem akart megcsókolni?! De ennek semmi értelme… Akkor miért szeret?!

- Ajjj, nem értem! – túrtam bele a hajamba, majd óvatosan kibújtam az ágyból megkerestem a fehérneműimet, majd szép lassan kiscsusszantam az ajtón. A kijárat felé menet megtalálva a ruháimat, felöltöztem, aztán a küszöbön hagyott táskámat a vállamra kaptam.

 Még mindig remegett a kezem, amikor előhalásztam a telefonomat. Az első gondolatom az volt, hogy hívok egy taxit… Aztán meggondoltam magamat. Még mindig bizonytalanul álltam a lábamon, mégis gyorsan kisiettem a kertből is. A sötét utcán baktattam lefelé, majd csöndben vártam, hogy valaki felvegye végre. Bár simán lehet, hogy hajnali háromkor nem elérhető… De vegye már fel! Nem akarok egyedül sétálgatni a kihalt London utcáin!

  A néma csendben fülbemaró volt a  cipőm csoszogása, de örültem, hogy nem hallom, hogy követnének. Már vagy harmadjára csörgetem újra a számot, de nem akarja felvenni. De miért?! Épp kezdtem volna feladni, amikor az utolsó pillanatban felvette:

- Stylesphone…mondjad! – hallatszott a fáradt hang a vonal túloldalán.

- Eszembe jutott pár dolog, és azon gondolkoztam, mi lenne, ha MOST ejtenénk meg azt a beszélgetést? 

3.Fejezet II.rész

-         Hello, Harry telefon, mondjad?

Nem is tudom miért ültem ott úgy, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Foghatnám a másnaposságra, a fejfájásra, vagy arra, hogy úgy érzem magam, mint a mosott szar… De igazából lesokkoltam. Miért is? Hát… ööö, nem tudom, nem szokták mindennap közölni velem, hogy az előző estémen gyakorlatilag elcsavartam Harry Styles fejét.

 Őszintén szólva azért nem tudok mit reagálni, mert még mindig azt várom, hogy belehasítson a Starbucks nyugodt légterébe a jól ismert Glória féle visító röhögés és közölje velem, hogy csak viiiiceeeeel. 

De most vagy meg is süketültem a sok alkoholtól, vagy nem viccel. De ugye az nem lehet? Mert nekem van egy egészséges önkritikám, és nem vagyok annyira csúnya, meg annyira unalmas sem… De Harry Styles dolog nem stimmel mellém…Nagyon de nagyon nem. Nem-nem és nem!

Hogy miért is estem kétségbe? Mert túl szép, hogy igaz legyen, valaki engem most biztosan szopat!!! Kurva jól szórakozhat, az biztos… De elmehet a jó bánatosba, mert engem ne szopasson senki! Háh!

 Az önmagamban folytatott monológom után kicsit jobban éreztem magam, mert simán lehet, hogy csak őrült vagyok és össze- vissza haluzok mindenfélét. Huh.

 Egy elég mélyről jövő sóhaj szakad ki a mellkasomból, amikor a Szandira nézek, ő most nagyon remekül el van saját kis világában. Modellek. Neki teljesült az álma. És elvileg az enyém is, csak az a baj, hogy semmire sem emlékszem, és még mindig nem tudom elhinni, hogy velem ilyesmi megtörténjen. Impossible!

 Miután lenyeltem az utolsó kortyot is a már kevésbé forró capuccinomból, kicsit erőre kapottabban éreztem magam. Így már képes voltam ránézni Glóriára, akinek az arcára valószínűleg ugyanaz a gondterheltség volt kiírva, mint az enyémre. Nem volt megelégedve csupán annyival, hogy Zaynnel volt és kész. De én sem. Kellenek a mocskos, vagy nem mocskos…vagy akármilyen részletek. Kellenek a részletek, de hogy ehhez pont Harryt kelljen megkérdeznem. Akkor inkább legyenek álmatlan éjszakáim, a tudatlanság miatt.

 De hát nem épp azt mondják, hogy a tudatlanság áldás…

- Flóraaaa…- Glória izgatott hangja tépett ki a meditálásomból. Értetlenül meredtem rá. Mit akar?

- Azonnal vedd elő a telefonod és nézd meg megvan-e valamelyik fiúnak a száma! – parancsol rám, szemébe izgatottság lobog. Kicsit megijedtem, elvileg neki is másnaposnak kéne lennie nem? Ő is ivott nem?

 Nagy nehezen előkotortam a táskámból mobilomat., kioldottam a billentyűzet zárat és rögtön a kapcsolatokra mentem. Azt hiszem, direkt lassan tekertem le a H betűig… féltem attól, hogy szembejön velem az a név. Ha meg lenne a száma, akkor kénytelen lennék felhívni, és én azt nem akarom. De nem ááám! Igen, beszari vagyok, de akkoriiis! Mi van, ha ő is részeg volt, és még sem kellek neki, vagy azt gondolja, hogy egy szánalmas ribi vagyok a tegnap esti viselkedésem miatt, bármilyen is volt az.

 H…..Harry Styles. És egy kép. Egy nagyon helyes kép, amit én készíthettem róla még tegnap. Úhúúristen! Van egy képem Harry Stylesról!!!!

Állj, nyugalom…akkor most fel kéne hívnom? No. Noooooo! No.

Félve pillantottam fel Glóriára, majd közöltem vele, hogy megvan, igen, megvan HARRY STYLES SZÁMA!

 Elégedett mosoly suhant át az arcán, majd kimondta, amit nem szeretnék:

- Hívd már fel! – néz rám.

- Nem…- vágom rá. – Nem merem. – meredek megszeppenve a telefonszámra.

Válaszomra Glória csak megforgatja a szemeit, majd elkéri a mobilom és már csörgeti is a számot.

 Ez bolond.

Barátnőm a kezével türelmetlenül dobol az asztalon, majd hirtelen abbahagyja, ezekszerint… És akkor kinyílik az ajtó.

 Azt hiszem, csak puszta reflexből kaptam oda a fejem. Úgy is pont azzal szemben ültem, hátha valami dögö…

- Bazdmeg! – nyögöm.

-         Hello, Harry telefon, mondjad?

A fiú elég kómásnak nézett ki. Talán még el tudunk bújni!

- Felállni, elbúúújni, MOST! – sziszegem a  két lánynak, majd gyorsan beugrom a mellettünk húzódó paraván rejtekébe. Glória elég gyorsan kapcsolt, Szandi viszont…A jó kurva anyád… Persze, hogy a könnyen megjegyezhető VÖRÖS hajú marad ott. Basszus!

 Félve pillantottam Harry felé, ő viszont csak bizonytalanul várta, hogy valaki válaszoljon végre a telefonba… Dupla Basszus! A telefon!

- Nyomd már ki! – szólok rá Glóriára, ő gyorsan bontja is a vonalat, én pedig gyorsan felrángatom a hülye vöröskét a helyéről és őt is betessékelem a rejtekhelyünkre.

- Most mi van? – néz ránk értetlenül.

- Most komolyan…? Tényleg megkérdezed? – mered rá Glória hitetlenkedve. Őszintén én se tudtam ezt a kérdést hová tenni, de inkább a fiú felé fordítottam, hogy felfogja végre.

- Óóóó! De miért rejtőzünk? Nem az a cél, hogy beszéljetek vele, és megtudjátok a részletek? – pislog felénk felhúzott szemöldökökkel.

Hát…mert. Nem tudom.

- Tényleg? Miért is? – néz rám Glória is várakozón. Hé most miért van ellenem mindenki?

- Hááát… mert nem merek beszélni velem… - ismerem be végül, pár percnyi habozás után. – Ő Harry Styles, valószínűleg már a nevemet sem tudja, és nem tudom… Félek a részletektől, mi van ha utál… Glória, te menj oda, meg te is Szandi és csevegjetek vele. Kérdezd meg, hogy mi volt Zaynnel. – itt Glóriára nézek. – Te pedig.. – itt a vöröskére nézek. - ... finoman érdeklődj felőlem. Ha nem emlékszik, mindegy. Ha igen, és ő kérdezi én hol vagyok, mond, hogy még alszom. Én pedig addig bezárkózom a wc-be. Ha kijöhetek, akkor majd írj egy sms-t! – itt megint Glonak idézem mondandómat.

- Beszari vagy. – forgatja meg a szemét Glória vigyorogva, majd int a Szandinak és megindulnak a fiú felé, aki már helyet foglalt.

De azért én szeretném hallani mit mondanak…

- Várjunk csak… - morgom az orrom alatt és felhívom a Glóriát, aki épp félúton van Harry asztala és a paraván közt. Értetlenül nyúl a zsebéhez, majd felveszi az iphonet.

- Mi van? Azt is kérdezzem meg megdugott-e? – szól bele gúnyosan.

- Nem, csak ne kapcsold ki a hívást, hallani akarom mit mond. – morgom bosszúsan. Idióta. Biztos nem feküdtem le vele….Vagyis hát valószínűleg. Vagy nem tudom. Lehet igen, valljuk be ő álmaim pasija, és a kezei…Már a gondolatára is elvörösödöm. Pfffúha!

Előhalászom a headsetemet a telefonomhoz, csatlakoztatom, majd a fejemre csúsztatom és elindulok a mosdó felé. Hál’ Istennek, arra nem tud rálátni.

 Miután bezárkóztam a mosdó egyik fülkéjébe, csöndben hallgattam a beszélgetésük.

Épp akkor volt a „Helló- Szia” amikor becsuktam a wc ajtaját.

- Szia, Harry! – köszön Glória és Szandi szinte egyszerre.

- Ó, a két lány tegnapról… ó, bocsi csak azt tudom, hogy ti vagytok Flora barátai, a nevetekre sajnos nem emlékszem. – mondja bocsánatkérő hangon, aztán felajánlja a lányoknak, hogy csatlakozzanak hozzá.

- Á semmi baj, csak ha nem zavarunk! – mondja nyugodt hangon barna hajú barátnőm.

Ennél a pontnál szinte láttam magam előtt Glória arcát. Biztos vagyok benne, hogy egy mosolyt erőltetve az arcára, foglal most helyet, de valójában erősen anyázik, hogy képes volt az Ő nevét elfelejteni.

- Glória és Alexandra. – mondja Szandi. – Te pedig Harry. – folytatja, majd jót röhög a saját viccén. Nem hülyeee!

- Iiiigen, Harry. Lora hogyhogy nincs veletek? – kérdi a fiú, és hallom, hogy szürcsöl valamit. Valószínűleg a kávéját.

Lora. Belepirulok a becenév hallatán. Vajon én mondtam neki, hogy hívjon így?

És hogyhogy rögtön rám kérdez? Most amúgy nagyon örülök a fejemnek. Harry megjegyzett!!

- Alszik. – vágják rá a lányok ismét egyszerre, Harry kuncog egyet, majd ismét szürcsölés.

Kicsit túl határozott lett, emberek!

- Aha. Oké. És ti mit szeretnétek tőlem? Csak nem érdekel a tegnap estének a piszkos kis részletei? – hallom a hangján, hogy mosolyog, nekem és szerintem annak a másik kettőnek is tátva marad a szája. Gondolatolvasó, bazdmeg!

- Ööö, hát talán érdekel minket…engem. Engem nagyon. – kezdi bizonytalanul Glória. – Mi történt köztem és Zayn között?? – csap le a fiúra rögtön.

Szinte már hallottam, ahogy Harry meglepetten felhúzza a szemöldökeit.

- Sok minden. – válaszol direkt tömören. A halálba akarja idegelni barátnémat. Rossz ötlet.

- Azt én is tudom, de mi az… a „sok minden”? – kérdi megtalálva a Glóriás stílusát barátnőm, így már a gúny is megvolt a hangjában. Hallottam még, ahogy Szandi a háttérben halkan kuncog, valószínűleg ő is olyan jó szórakozik, mint én.

- Miért szeretnéd ennyire tudni, „Ria”? – húzza tovább Glória agyát a mi kis Styles-unk. Komoly a gyerek, nagyon komoly.

- Élvezed, ugye? – kérdi Glória, idegesen. Már szinte hallom, ahogy a „kurva anyád, styles!” kattog az agyában.

- Őszintén, nagyon jól szórakozom. De jó, mindjárt el lesz mesélve neked a történet…- itt tart egy kis szünetet, mocorgást hallok, majd csönd. Mi történik?Aztán Harry újra megszólal:

- Tessék, Zayn van a vonalban, majd ő maga elmeséli! – látom magam előtt a 100 wattos mosolyát, amivel most valószínűleg elképedt barátnőmet jutalmazta meg. Nem tudom Glória mennyire képedhetett el, de én teljesen ledöbbentem. Mekkora egy geciii!

 Hallom ahogy a háttér a vörös gyakorlatilag megfullad, annyira röhög, de én inkább nem akartam felvisítani, meghallhatják, úgyhogy csöndben üldögéltem a wc-n és prbóáltam elfojtani a feltörni vágyú nevetésem.

Teltek a másodpercek és azt hiszem vagy farkasszemeznek azok ketten, vagy épp sokkhatás alatt áll a mi kis Glóriánk. Én az előbbire tippelnék, de ugyebár nem tudhatom. Lehet már rég magzatpózba vágta magát a sarokba, és előre-hátra ringatva magát követeli a göndörkétől, hogy hagyja, neki ez már túl sok.

 Azt hiszem túl élénk a fantáziám.

- Nyugodtan vedd el, Zayn nem harap. – hallom Harry, hangját, majd újabb mocorgás, egy bizonytalan köhintés Glória részéről, és újabb szürcsölgetés. Biztos, hogy Styles most nagyon, de nagyon elégedett magával. Látod Glória egyszerűbb lett volna, ha velem együtt bezárkózol ide. Tudod ez a KARMA! Háh!

- Haló? Zayn? – hallom Glóriát. Hirtelen kirúgja maga alól a széket és elsétál. Most vajon engem is, vagyis hát a telefonját is vitte, vagy ott hagyott?Nem tudom melyiket akarjam.

- Hát”Ria” problémája megoldva. Most csak Alex, hívhatlak így… - szegezi barátnőmnek a kérdést.

- Persze, miért is ne? – jön a válasz. Mintha egy kis értetlenséget hallanék ki a hangjából..

- Szóval, te mit szeretnél tudni?

- Én? Miből gondolod, hogy én bármit is szeretnék tudni? – kérdi Szandi. – Úgy tudom én csak modellekkel létesítettem közelebbi kapcsolatot, és engem a részletek annyira nem izgatnak… maximum, csak az érint fiúk szájából érdekelnének. – közli barátnőm nemes tömörséggel. Ez igaz, szerintem neki a tudat, hogy megdugta pár modell bőven elég.

- Bár az azért érdekelne, hogy kerültünk abba a hotelbe, és hogy ki fizette ki, és miért tűnt el mindenki mire felébredtünk? – töpreng „Alex”.

- Én fizettem ki, és én vittelek titeket oda, mert nem voltatok képesek megmondani, hol laktok. Így kénytelen voltam rögtönözni. Csakhogy te.. – itt egy pillanatra megáll, az ismert szürcsölés, majd fojtatja. – ragaszkodtál a modelljeid társaságához, úgyhogy nagyobb szobát kellett kivennem. Aztán Zaynnek, Niallnek és nekem mennünk kellett mert ma korán reggel volt két interjúnk. A modelljeidnek meg gondolom fotózása.

- Értem. Szóval te fizetted ki… -kezdi óvatosan Szandi. Azt hiszem egyre gondolunk. Ha ezt vissza kell fizetnünk, akkor… Az Impossible. Nincs annyi pénzünk, az a hotel legalább négy csillagos volt!!!

- Nyugalom, nem kell visszafizetnetek… Ha. – Jól kezdődik.

- Áh, szóval tényleg semmit sem adnak ingyen… - mormogja Alex.

- Dehogynem adnak, csak nem a lakosztályokat egy négycsillagos hotelben! – válaszolja kedélyesen a göndörke. Kezdem úgy érezni nekem ebben a büdös kis wc-ben sokkal jobb dolgom van, mint Szandinak kint a világ egyik leghelyesebb fiújával. Styles formában van!

- Dehogynem! A luxus kurváknak adnak. Lásd Hugh Heffner kaliberű férfiak rejtegetnivaló szeretőiknek az esetét. Azokat mind olyan lakosztálynak nevezett kalitkában tartanak, akár a kisállatokat. – válaszolja a vöröske természetesen. Ez hülye, na mindegy.

- Jó. – mondja végül Harry egy pár percnyi hallgatás után. Csak nem szerinted is bolond? Huha.

- Csak mondjad mit szeretnél, Styles. – sürgeti a vörös.

- Hát szeretném tudni a címeteket, és mond csak miért hívott engem Lora, pont akkor, amikor beléptem a kávézóba? És miért is hallottam én olyasmiket a vonal túloldalán, hogy „Felállni!” meg „Elbújni!”… Tudod ez egy kicsit furcsa, pláne úgy, hogy ő épp alszik. – magyarázza Harry teljesen normális hangon, de szinte már látom azt a kaján vigyort a képén. Ez nem igaz! Egyre inkább azt érzem, hogy megütöm. Biztos, hogy meg fogom ütni! De nem a csinos ki pofikáját, inkább majd a farkára célzok, meg ne sántuljon!

- Szóóóóval… a címünk érdekel…? – kérdi Szandi végül. Ez hülye. Már mindegy! Lebuktunk!

- Igen, és az, hogy Gloria mindig ilyen figyelmetlen, ha csak így itt hagyja a mobilját akkor… - és akkor hallottam ahogy valaki megemeli a mobilt… - Hmmm… mintha valaki hívná.

Sssszz. Egen. Mintha.

Hallottam, ahogy az a valaki a füléhez emeli a telefont…

- Drága, ha épp a közelben vagy, igazán csatlakozhatnál… persze, csak ha épp nem alszol. – hangzik Styles önelégült hangja a vonal túloldalán.

- Nem vagy vicces. – mondom, majd kinyomom. Idióta!

Morcosan csörtetek ki a mosdóból, persze mielőtt még kimentem leellenőrizem magam a tükörben, majd lesütötte szemekkel odasétáltam az asztalukhoz, és mint valami durcás kislány ültem le a vörös és a göndör közé.

- Szia. Jól aludtál? – néz rám Harry.

- Szia. Csak mondom, ne kezelj úgy, mintha nagyon jó barátok lennénk, mert én nem emlékszem semmire a tegnapból. Ergo rád sem! – nézek rá morcosan. Remek, megint flegma vagyok. Miért van az, ha idegenek társaságába kerülök, geci vagyok és flegma.

Harry meglepődve húzza fel szemöldökeit, majd elmosolyodik.

- Erre már rájöttem. – mondja, majd közelebb hajol hozzám, hogy csakis én hallhassam. – De majd kettesben végigvezetlek a tegnap este minden egyes részletén. – búgja. Ez bolond.

- Vagy esetleg most elmondod tömör mondatokban, mi lényeg? – kérdezem közömbösen. Nem akarom, hogy lássa mennyire kiakasztott, hogy ilyen kétértelmű dolgokat mond nekem.

- Á, de abban mi az érdekes? – dől hátra vigyorogva a székében.

- Tudod úgy letörölném ez az önelégült mosolyt a képedről! – nézek rá ellenszenvesen. Nem hagyom, hogy idegesítsen. Nem adom magam könnyen!

- Ha a száddal teszed, nem bánom… - nézz rá sokat sejtetően.

- Ó, ne legyenek kétségeid, biztos, hogy a kezemmel tenném… És nem élveznéd, én viszont annál inkább! – mosolygok vissza a képébe.

- Najó, azt hiszem én feleslegesnek érzem magam itt. – szól közbe Szandi, ezzel kizökkentve a szemezésből Stylessal. Nagyon zavar engem ez a gyerek. NA-GYON!

- Jó, mehetünk! – jelentem be, majd kihúzok a táskámból egy papirkát és egy tollat, ráfirkantom gyorsan a címemet, majd felállok és lerakom elé a lapot.

- Tessék, de csak mert nem vagyok luxus kurva, de fizetni sincs kedvem. – vetem oda neki, majd felkapom Glória iphoneját és kisétálok a kávézóból, utánam Szandival. Az ajtó előtt találkoztam össze Glóriával, aki mámorosan vigyorogva álldogált kezében a már kinyomott „Stylesphonennal”. Zayn Malik ezek szerinte jól bánik a szavakkal, és nem egy seggfej. Unottan megforgatom a szemeimet, majd beküldöm a Glóriát a telefonnal, és utána hívok is egy taxit. Menni akarok, nehogy eszébe jusson még valami annak az idiótának.

 Épp beszálltam volna a kis londoni járműbe, amikor megrezzent a telefonom:

„ Szép álmokat! xxx” Harry. Pfff. Direkt idegesít! Ahelyett, hogy elmondaná az igazat, most aztán bármikor betoppanhat hozzánk, hogy „ kettesben átvezessen a tegnap este történésein”. Ch. 

Idióta.

3. Fejezet - I.rész

Hogy is fejezzem ki magam. A reggelem túlon-túl  pocsékul indult. A starbucksos kiscsaj nem hozott elég cukrot a kávém mellé, és még ez két idióta is ismételten valami hülyeségen röhög, túlzottan is hangosan.

 Banán. Komolyan? Most valahogy nincs kedvem kitalálni ennek a vergeteges poénnak az eredetét, inkább egy szemforgatás mellett döntöttem. Hatásos.

 Mély sóhaj szakadt ki belőlem, majd kényszeredett mozdulattal tekertem lejjebb a listát, egészen addig, amíg meg nem pillantottam az emlékeimből előidézett szépen megformált arcocskákat. Modellek. Nem igazán értem a férfi modellek lényegét. Mi viszi rá, ezeket a, természet által jól megáldott hímegyedeket, hogy ízléstelen ruhákban feszítsenek egy reflektorfényben úszó kifutón…Hacsak nem az, hogy történetesen mind melegek. Félre ne értsen engem senki, nem mintha homofób lennék, az inkább Flórára jellemző, de akkor is. Pazarlás lenne az ilyen férfiak esetében, ha melegek lennének. Tudnék velük mik kezdeni.

 Hah! Még a gondolat is túl kedvező, hogy a kis rózsaszín felhőkbe burkolódzó Flórát egy meleg illető rontotta meg. Ironikus lenne. Bár sajnos úgy tudom, hogy nem történt semmi, de ugyebár, én se lehetek tisztába mindennel. Ami Szandit illeti, szerintem annyira bolond a csaj, hogy az a tény, hogy modell szájában turkál, teljesen jelentéktelenné teszi a lényegesebb információkat a partneréről. Hát igen. Mondjuk én is kifejezetten örömömet leltem a buli folyamán megismert fiúkák társaságában, de azt hiszem, magamat most egyenlőre kihagyom a storiból. Elég lesz nekik azt hiszem mindaz, amit most rájuk zúdítok.

  Elégedetten böktem rá a képernyő azon pontjára, ahol a három keresett fiú képe lebegett. Gyorsan leosztottam a velük kapcsolatos tudnivalókat, és végre belekortyolhattam a lattemba. Isteni. Éreztem, ahogy az végig száguld a belsőmben, és felrázza az elmém. Eredménye a mennyei italnak: újabb emlékáradat, de még milyen emlékektől tömve!

 Pár pillanatig merengve néztem magam elé, amíg az új infókat ízlelgettem. Majd egy gonosz mosoly kúszott ajkaimra, aztán elégedetten figyeltem a mellett üldögélő két idiótát, akik még nem tudják, hogy az előbbi felvilágosítás semmi, a most következőhöz képest. De egyenlőre csak csöndben iszogattam a forró, ébenszínű löttyöt, és kiélveztem minden pillanatát a jól informáltság érzésének. Ám hamar kiráztak ebből a bódító pillanatomból, a szó legszorosabb értelmében. Flóra. Amint megemésztette az általam szolgáltatott híreket, nekiállt határozottan idegesítő módon rázni, a vállamnál fogva. Felháborítónak tartom, hogy képes kizökkenteni kellemes lelkiállapotomból, de azt hiszem már valamelyest megszoktam már az ilyesmit. Túl sok hülye van a világomban, sajnos.

- Mi van? – nézek rá egy bájos mosolyt erőltetve az arcomra.

- Mit vigyorogsz? Miről nem tudunk még?! – szegez nekem két alapvetően egyszerűen kérdést, ám a válasz sajnos, számomra kicsit kimerítőnek fog bizonyulni. Sebaj, a beszélőkémmel eddig még soha sem volt probléma. Másnaposságtól függetlenül is.

- Hát… - nyújtom el a beszéd kezdésének pillanatát. -  Szerintem kezdjük azzal, hogy ti nem együtt, jó kis barátnős párosban ütöttétek el az estét. A ház különböző pontjain hepajkodtatok. Szandi egyik modell szájából a máikba folyt, aztán a medencébe, onnan is pár fiú nadrágjába. Már bocs, de józan állapotban nem igazán akartam végig követni mi mindent művelsz össze, úgyhogy a forró jeleneteiddel együtt otthagytalak! – nézek rá egy csipetnyi Glória-féle szánalmat tükröző szemekkel megfűszerezve, majd folytatom. – Tehát, miután már kellően lesokkoltál, gondoltam iszom egyet és megnézem mit művel, a nyerő párosotok másik fele. Arra számítottam, hogy te… - itt jelentőségteljesen Flórára nézek. – Leszel a normálisabb, és egyszerűbb eset. Hát nagyon tévedtem.

 Az este gondolatára nagyot sóhajtok. De töretlenül folytatom tovább. Lehet, hogy a mellettem, éppen a padlót verdeső állával üldögélő lány, tegnap este teljes mértékben meghazudtolta a személyiségét és tombolt, de meg kell valljam, vele egész jól szórakoztam.

- Először is, kiálltál a DJ mellé egy asztalra, és egy elég erotikus felhangú táncot lejtettél, majd lenyomtad a nyelvedet a fiú torkán. Miután eléggé kiélvezkedted magad, egy aprócska bejelentést tettél. Felkaptál egy mikrofont és közölted a jelenlévőkkel, hogy bárkit szívesen látsz, aki azt hiszi képes téged megverni piálós versenyben. Bár szerintem nem kell említenem, hogy már annyira illuminált állapotban voltál, hogy a saját nevedet nem tudtad volna megmondani, de furcsa mód csak egy személyiségváltozáson mentél keresztül, amúgy elég normálisan viselkedtél. Már amennyire egy „mocskos ribanc” tud. – rajzolok a levegőbe jelentőségteljesen macskakörmöket.

- Most lekurváztál? – néz rám döbbenten. Tehát eddig ennyit sikerült leszűrnie. Oké.

- Nem, drága, ezt te magad mondtad a mikrofonba, mivel, mint említettem, nem voltál tudatában, hogy is hívnak, így rögtönöztél! Háh! Szóval, a kurva annyi féle definícióját használtad magadra a bemutatkozásod során, hogy annyit még én magam sem ismerek! Szerintem felülírtad a ribanc részt a szinonimaszótárban is. Ez azért elég lenyűgöző…

  Flóra, ha lehet még ledöbbentebben meresztette rám most már lapostányér méretű szemeit, majd tett egy sürgető kézmozdulatot, és kinyögött valami „részletesebben” félét, és feszülten figyelt a vöröskével egyetemben, aki viszont elég izgatottnak tűnt. Én is az lennék a helyében.

 Legyen. Részletesen… de akkor az elejétől.

***

London. Megint.

Mivel anyámék visszamondták a Los Angeles-i utat, megint idesodort a sors, vagy reálisabb néven egy elég kényelmetlen utasszállító repülőgép. Mindenki azt gondolná az első osztály maga a pompa és csillogás. A székek puhák, az étel meleg és mennyei. Tehát a szolgáltatások egy szinten állnak az árral. De erősen tévedtem. A felsoroltak közül csak egy volt igaz, mégpedig a csillogás, de az is csak az elromlott lámpának volt köszönhető, amit nem lehetett lekapcsolni. És jellemző módon az én fejem felett volt. Pfff.

 A (le)fárasztó repülő után még hátravolt egy kis reptéri kavarodás is(egy bőrönd plusz-mínusz) mire végre a taxiba zötykölődhettem el a szállásomig. Bejelentkeztem, kicsomagoltam, majd az ágyamon üldögélve gondolkoztam azon mit is kezdjek ezzel a plusz két nappal, amim van. Igen, két nappal korábban érkeztem, csak így kaptam jegyet. De legalább a szállásomat elfoglalhattam két nappal korábban, és ezzel nem volt újabb probléma.

  Tehát megint Angliában vagyok. Ezt nem tudom elhinni. Egyszerűen FELHÁBORÍTÓ az, hogy anyámék visszamondták. Azt se tudom miért. Azt hiszem, amikor hazaértem muszáj lesz majd megmagyarázniuk nekem, mert ez így elég idegesítő! És még a hiszti sem vált be. Nem értem. Miért is nem mehettem én Amerikába??? De hát könyörgöm, LOS ANGELES! Kihagyhatatlan, és én még is kénytelen leszek kihagyni. Nem igaz.

 Valószínűleg még órákig hisztiztem volna még egymagamba, ha meg nem csörrent volna a telefonom. Morcosan a kezembe vettem a kis fehér aranyoskámat, az iphonomat, majd elégedetten húztam végig az ujjamat a kijelzőn, hogy megnézhessem az sms-emet.

 Flóra az.

Vajon mit is akarhatna? Csak neeeem? Még jobban akarna  idegesíteni? A baj csak az, hogy sikerült… de rohadtul!

  Tömör smst küldött: „Milyen Losi? :D”

Hát tudod, drága, valószínűleg csodálatos, a problémám annyi, hogy nélkülem!!!

Dögös amerikai fiúk, álomszép ruhák, strand és vad bulik, de mind nélkülem!! Muszáj volt megkérdezni? Muszáj engem még jobban idegesíteni? Nem tudom elhinni.

De legalább itt van ő is, Londonban. Pont egy karnyújtásnyira, hogy megverjem! Azt hiszem megyek és meg is ütöm.

Végülis ez is szórakoztatóbb, mint itt üldögélni, egyedül, Losi nélkül.

Igen, ingerszegény környezet, pedig Angliát is szeretem. Angolok…huh.

                                                       

***

Értetlenül meredtem a hatalmas kapura, és a mögötte magasodó, még hatalmasabb házra. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy annak a kettőnek ilyen ismerősei legyenek. Ilyenek, akiknek ekkora házuk van, ilyenek, akik akkora partykat rendezzenek, hogy egész London hallja. Ez le-he-tet-len!

 Épp be akartam volna csöngetni, amikor az ajtót valaki belülről feltépte, egy fej tűnt fel és odahányt a lábam elé.

- Fúúúúj! – ugrottam hátra, és majdnem el is estem a hülye 10 centis sarok miatt. Dühös meredtem a fejre, ami aztán rögtön el is tűnt, valószínűleg a testével együtt, és erősen gondolkoztam azon, hogy most anyukáját szidjam, vagy csak úgy a felmenőit.

Jól indul az este. Még mielőtt beléptem volna, valaki az orrom elé rókázott.  Ha hinnék az ilyesmiben, akkor ezt most biztos ómennek, karmának, sorsnak vagy valami hasonlónak venném, de sajnálatos módon nem hiszek az ilyen baromságokban. Nincs az a hányás, ami rábírna arra, hogy elhagyjak egy ilyen bulit. És azért pozitívum, hogy nem rám hányt, hanem csak elém. Kedves.

 A kert, amúgy amibe hirtelen betoppantam gyönyörű volt. Szépen elrendezett rózsák, tulipánok és egyéb olyan virágok, amiket nem ismerek. Tökéletesre nyírt pázsit és csinos kis cédrusok. Az egész remekül nézett ki, csakhogy tele volt a tér vagy 100 vadul bulizó emberrel.  Az orgia itt csak babazsúrnak számítana. És még az angolokra mondják, hogy nyugisak és unalmasak… Aki ezt a sztereotípiát felállította itt valószínűleg még nem járt.

A ház szélénél volt egy jakucci és medence… (ami amúgy akkora mint a tulajdon kertünk)ebben a kettőben olyan dolgok folytak, hogy még én is, 19 éves fejjel is belevörösödtem a látványba. Pedig már nem vagyok szűz kislány, mégis…Bah, Jézusom! Azért gyorsan végigfutattam a tekintetemet a fürdőzőkön, hátha látok ismerős arcot.

Ééééés igen. Szandi. Hol máshol…

A vöröske épp három modellel „úszkált”. Nem akarok belefolyni a részletekbe, de mondjuk úgy a kezei és a szája, khm, nem unatkozott. Vele most, azt hiszem, nem akarnék beszélni…meg úgy egyáltalán. Inkább be akartam menni, mert idekint azért hűvösebb volt és eddig még nem jutottam alkoholhoz, ami belülről fűtene. (Losiban bezzeg meleg lenne.Ch.)

 Összébb húztam magamon a kabátkámat, megkerestem a szememmel, az amúgy eltéveszthetetlen bejáratit, ami ugyanolyan nagy, mint a ház és elindultam, hogy igyak valamit.

Alig tettem meg pár métert az ajtó irányába, amikor hirtelen elém ugrott egy fiú, de a sosexymagasférfiállat fajtából, és csak úgy egyszerűen lekapott, majd miután kikotorta a nyelvét a számból, rám kacsintott és arrébbtántorgott.

Mi a….?!

Elkerekedett szemekkel bámultam utána, köpni nyelni nem tudtam. Csak így….és ilyen hirtelen, és… Már bocsánat, de csak úgy nem smárolhat le engem! Az még nem indok, hogy jól nézett ki, és az sem érdekel, hogy valószínűleg kő gazdag, hogy híres és nehezen megkapható… de még az sem hat meg, hogy rohadt jól csókol, még részegen is… Engem csak úgy nem lehet…!

 Oké. Kit akarok becsapni, kicsit meglepőd volt, de kifejezetten élveztem és igen… Érdekel a kis tündérke. Ilyen Magyarországon ugyanis. nem történik mindennap. 

Bár az azért elég fura, hogy épp az járt a fejemben, hogy a karma és a babona mekkora baromság.

 De ha mégis babonás lennék, vagy ha hinnék a sorsban, akkor azt mondanám, hogy ez csakis jókat és erotikus dolgokat jelenthet…  

A nagy gondolkodás közben eszembe jutott, hogy amúgy nagyon fázom, ezért óvatosan előre raktam az egyik lábam, utána a másikat, majd lassan megindultam…ki tudja milyen meglepő dolog történik az ajtóig, és utána. Két lépést tettem meg, amikor…

- Szia, aranyos! – egy ismerős ír akcentus csendült a hátam mögött. Elkerekedett szemmel kaptam a fejem a hang irányába és tátva maradt a szám.

 Azt hiszem eddigi életem során ritkán történt velem olyasféle, hogy ne tudtam volna mit mondani, vagy reagálni, de most szabályosan lefagytam. Ezt…nem…hiszem…el.

NIALL HORAN!

 Csak teltek a percek, én viszont meg sem mozdultam, csak mint valami született idióta meredtem a szőkeségre. Mint egy retardált. Mondjuk ő is csak nézett rám, vigyorogva. Szintén mint egy idióta, és ez a felismerés, elég volt ahhoz, hogy legalább levegőt vegyek és pislogjak. Nem annyira kínos a helyzet. Niall részeg.

- Szia. – nyögöm, bizonytalanul, majd egy mosolyt erőltetek magamra.

Miután végre végeszakadt a beszélgetésnek, mind a ketten bemutatkoztunk(bár neki nem kellett volna, de mindegy.)

 Niall, még mindig azzal a széles vigyorral az arcán odalépett mellém, átkarolt és együtt indultunk a bejárati ajtó felé. A szőkeségből csak úgy ömlött a szó az alatt az öt méter alatt is. Csak magyarázott és magyarázott, össze-vissza… Úgyfest itt is érvénybelépett az a tény, miszerint vannak emberek, akik amint kinyitják a szájukat, veszétenek az értékükből. Niall is ilyen volt és eléggé untatott a idióta dumája. Valahogy nem tudott érdekelni az értelmetlen elmélkedése az élet nagy dolgairól, meg a járdaszegélyről.

 Viszont az a gondolat hogy bemutathat Zaynnek, Harrynek vagy Liamnek, elég pezsdítővé tette, az amúgy elég zavaró helyzetet.

 Amikor végre elértünk az ajtóig, egy örökkévalóságnak tűnt, épp a kilincsrehelyeztem a kezem, amikor a szeme sarkából láttam, hogy a fiú épp veszélyesen közel hajol az arcomhoz.

 Ez volt az a pont, amikor felvetettem, hogy menjünk be, mert hideg van (és agyfaszt kapok). Niall kicsit zavarodottnak tűnt, de csak bólintott, így végre bemehettem a melegbe.

A ház tényleg hatalmas volt, a saját lakásunk háromszor elfért volna az előcsarnokban, ahol megint csak vagy 100 ember tombolt. Cigaretta, alkohol és emberi izzadságszag terjengett a levegőbe. Egyszerre volt ijesztő és nagyon vonzó az egész, úgyhogy Niall magam után vonszolva besétáltam a tánctérre. Épp valami Flo Rida szám dübörgött eszelős hangerővel, huszonéves emberek vonaglottak vad ritmusban, a sarkokban elhelyezett fotelekben vad ujjazások folytak, a bárpultnál pedig embertelen alkoholmennyiség állt. Az a valaki, aki a bulit szervezte, tudja hogy kell „hangulatot” teremteni. Legalábbis a kellékek megvoltak:

Tömeg, tömegnek elegendő ital, zene, és terek(ahol dughatnak, vadul. Ennyit a biztonságos szexről.)

 Az ír fiúval együtt benyomultunk a tömegben, én kikaptam valaki kezéből egy üveg Jack Dany-t meghúztam, majd vissza is adtam. Majd kicsit elengedve magam én is táncolni kezdtem. Már a második számot táncoltuk át, amikor hirtelen az a bizonyos begerjedt mikrofonhang hasír bele a térbe. Mindenki morcosan a füléhez kapja a kezét, aztán egy elég ittas, de nagyon ismerős „ Hello”-t üvölt bele valaki a mikibe. Mindenki a DJ pult melletti asztal felé kapja a fejét. A teremben lévő fiúk füttyögésbe kezdenek, én pedig teljesen lefagyok a látványtól.

 Flóra.

Flóra az asztalon állt, egyik kezében a mikrofon, másikban egy üveg vodka.

Azt hiszem, az arcomra erősen ez volt ráírva: Miiiicsoooodaaa???!

A bizonytalan hello-ja után belekezdett valami bemutatkozás félébe, csakhogy a neve nem jutott eszébe, úgyhogy csak szimlán le „mocskos ribanc”-ozta magát, és aztán elindított valami számot, és belekezdett valami egészen erotikus felhangú táncba…Én pedig… tátott szájjal álldogáltam a tömegben, aztán…aztán kiszakadt belőlem a röhögés. Olyan szinten visítottam, hogy az ír fiú is mellettem nevetni kezdett meg pár körülöttem álló.

- Ezt nem hiszem el…Ezt, ezt meg kell örökíteni! – mondom majd egy sátáni vigyor kúszik az arcomra és előkapom az iphonet aztán kamerázni kezdek… Ha ezt meglátja, biztos, hogy agyvérzést kap! Háhá!

 Percekig ment az erotikus táncolgatása, amikor a számnak vége szakad. Ekkor Flóra a szájához emeli a mikrofon és közli, hogy sajnos most vége szakad a műsorának, viszont bárkit szívesen lát a póker(?) szobában egy piálós versenyre, aztán hirtelen lehajol valakihez az asztal szélénél, magyaráz valamit, majd egy elégedett vigyorral az arcán fojtatja:

 Akivel ő most inni fog az nem más, miiiiiint… ZAYN MALIK!

Én pedig majdnem elejtem a telefont. Miiiicsoooodaaa???! Ezek szerint nem csak Niall van itt, és…és Flóra találta meg előbb Zaynt…Úristen! Megverem, ha hozzá nyúl! Meg-ve-rem!

 Flóra lelép az asztalról, odalép a DJhez, majd ledugja a fiú torkán nyelvét aztán elindul egy nagy ajtó felé, ami mögött valószínűleg a „póker-szoba” és Zayn lesz. Be kell oda mennem!  

 Nem szaroztam sokáig, gyorsan elraktam a mobilt, szó nélkül otthagytam szegény Niall-t, és elindulta a barátnőm után.

 Félúton elhaladtam egy asztal mellett amiről felkaptam egy üveg…ööö, valamit, majd jól meghúztam. Fúúúj, száraz martini, tisztán! Bah.

Inkább odanyomtam üveget odanyomtam valakinek a kezébe, majd bementem a terembe, ahol reményeim szerint azt a hülyét és Zaaaaynt találom.

 Dühösen, és már egy kicsit az ital hatása alatt, berúgtam az ajtót.(Igen a 10 centis cipőcskémben.)

 Miután becsukódott mögöttem az ajtó,hirtelen fülsüketítőnek éreztem a csöndet…vagyis hát a halkabb zenét. Hangszigetelt terembe kerültem, ahol emberibb hangerővel szólt a zene.

 Tehát tényleg egy hatalmas pókerszobában kerültem. Itt csak 20 ember lehetett(akik mind meglepődve meredtek rám), a kinti százhoz képest semmi. Hah, még a v.i.p. részre is bejutottam!

 Rögtön kiszúrtam, azt akit/akiket kerestem.

 Flóra a pókerasztalnál állt, ami most inkább ivóasztalként funkcionált, és épp puszit váltott…ZAYNNEL! Most megverem.

 Agresszívan csörtettem oda hozzá, majd egy jól irányzott rántással egy másik irányba tereltem az asztaltáncosunkat. Ő viszont kirántja a karját a szorításomból, és akkora elánnal fordul felém, hogy egy pillanatban azt hittem rám is zuhan. De nem.

- Mi az istent műv…Glória? – mered rám értetlenül. – Te..micsudát csinálsz…ittLondonban…benne. Igen itt. London. Érteeeed! – néz rám illuminált és nagyon értelmes tekintetével. Most erre komolyan válaszoljak? Még így, részegen is direkt húzza az agyamat! Könyörgöm fogja már fel a világ, hogy nem mentem Los Angelesbe! Köszönöm!

- Össze-vissza beszélsz. – közlöm vele ridegen a nyilvánvaló tényt inkább, majd egy mélyet sóhajtok, megmasszírozom az orrnyergemet, megragadom a karját és visszakísérem az asztalhoz. Zayn kicsit meglepődve, hogy egy lányból kettő lett, azért vigyorogva fogad. Egy gyors puszit ad nekem is, (amitől nekem elakad a lélegzetem) majd megkérdezi a nevemet és meginvitál az italozáshoz. Rámvillant egy szépséges félmosolyt,  én meg máris nem voltam válaszadásképes állapotba, viszont Flóra  (kivételesen)jól időzített.

- Ezazzz Glóriaaa! Igyááál! – ordít a fülembe és vereget hátba, ezzel magamhoz is térítve. Egy széles mosollyal bólintok Zayn felé, hogy persze, iszom, majd kicsit csúnyán néztem Flórára, aki nem zavartatta magát, inkább csak leült, nem túl sok sikerrel. Nekem kellett megtámasztanom, nehogy ledőljön ültőhelyzetéből.  

 Úgy fest  úgyis megnyerem, ők többet ittak már mint én. Hah! Bár azért nem akarom megverni Zaynt, még a végén morcos lesz, és utálni fog. Én kicsit mást akarok… Azt mondjuk, hogy „magáévá tegyen”…

Igen, ezt akarom, csak nem akarom, hogy túl nyilvánvaló legyen. Nem vagyok könnyen kapható.! Van bennem némi tartás, és erkölcs…!

A baj csak az, hogy amint belenézek abba a szempárban, már a nevemet sem tudnám megmondani, nemhogy még az erkölcseimet bizonygassam, vagy a tartásom. Csak egy dolgot tudnék kinyögni: Zayn…bármit, bárhol, bármikor.

  

 Elégedett fejjel foglaltam helyet a fiúval szemben, de kerültem a szemkontaktust, inkább a velem szemben lévő óriás ablak mögül elém táruló látványt szemléltem…amit, nagyon nem kellett volna! Az ablak pont Alexandra „kalandaiba” nyújtott betekintést, és…Te jó ég! Én erre nem vagyok kíváncsi! Fúúúj!

Sajnos a megvilágított medencében tökéletesen láttam minden sokatmondó testmozgást. Jesszusom, fúúúj!

- Akkor kezdjük! – jelenik meg hirtelen Niall egy nagy tálcával a kezében. Hálásan néztem a fiúra, örültem, hogy elvonta a figyelmem a műsorról, ami a medencében folyt. A fiú épp egyenként rakta ki a poharakat az ivók elé, és én voltam az utolsó, majd a fülemhez hajolt:

- Tudod, nem szép dolog otthagyni valakit csak úgy, hogy utána az illető legjobb haverja nyomába eredjen. Csúnya dolog! – súgta fülembe. Épp vissza akartam vágni, hogy nem is, csak a barátnőmért jöttem, de amikor megláttam az arcán a széles vigyort, tudtam, hogy egy bocsi is bőven elég neki.

- Bocsi.

- Semmi. Itt az italotok! – rakja elém a Jack Daniels-t. Háhá! Jack Dany! Flóra kedvenceeee… Olyan sok jó emléke fűződik hozzá. Egy gonosz kis mosoly kúszott az arcomra. Épp mondani is akartam neki, mindazt ami az eszembe jutott, de amikor felé fordultam annyira meglepődtem, hogy el is felejtettem, mit akartam.

 Flóra épp Harry Styles ölében ült, aki barátnőm köré fűzte karjait, és olyan féltve tartotta a karjaiban, hogy szinte biztos voltam benne, hogy köztük már történt az este folyamán valami, hogy így le tudta nyűgözni a fiút.

 Annyira elképedtem, hogy azt hittem mindjárt én fogok lefordulok a székről.

- Gloria, te jössz! – jelenti be az ír fiú, majd elém rakja a wiskeyt, én pedig rögtön le is húzom. Ez kellett. Félve oldalra pillantottam, lehet már egymás szájába… De nem. Harry csak ölelte, de annyira aranyos módon. Nem tűnik részegnek. Flóra viszont hirtelen megváltozott, előbb lehúzta a wiskeyt majd mosolygott, és nyugodtan beszélgetett Harryvel, aki néha-néha felnevetett.

 Ezt…én nem tudom nézni.  

  Inkább nézem Zaynt! Mosolyogva fordultam a fiú felé, aki épp a saját wiskeyet húzta le, majd töltött nekem egy pohárral, de egy pillanatra se vette le rólam azt gyönyörű tekintetét.  

- Igyál, Ria. – csúsztatja át nekem az italt, majd várakozón mered rám. Nem tudom, de valahogy nincs gyomrom hozzá, mégsem. Nem tudom meginni, pláne, hogy ilyen áthatóan mered rám. Fszkelődni kezdtem a tekintete miatt, és azt hiszem nem egyszer el is pirultam. Basszus, miért ilyen áthatóak azok a barna íriszek?! Olyan mintha vetkőztetne a szemeivel!

 Épp félve pillantottam fel rá, amikor ő felállt, felkapta a székét, és mellémköltözött.

 – Ha nem iszod meg, kénytelen leszek másmódszerrel lenyomni a torkodon. – a kijelentésére elkerekedett a szemem és meg se tudtam mukkani. Nem igazán tudtam mi lenne az a másik módszer, de nem is biztos, hogy tudni akarom…egyenlőre. Inkább fogtam az italt és lehúztam. Még amúgy sem akarok kiesni, és elmenni.

 - Jó kislány. – duruzsolja a fülembe. – Tetszik a hajad. – veszi a kezébe az egyik tincsemet, majd Flórára néz, aki épp lehúzza a saját pohárkáját.

 Zayn körökön át mellettem ült, a kezét a combomon pihentette, néha pedig csak úgy nyomott egy puszit az arcomra, de az ivás nem maradt abba. Követve Flóráék példáját mi is csevegni kezdtünk, meg hülyülni…

 Zayn, Én, Flóra…Zayn, Én, Flóra…Zayn…Én…Flóra…Ivás, Ivás és Ivás.

A megtörhetetlen köröknek az lett az eredménye, hogy a végére azt sem tudtam már hol vagyok… Azt hiszem Niall vetett véget ennek, valamikor…

- Aztán már nekem sem tiszta semmi. – folytatom. - Csak képekben maradtam meg a dolgok:

Elmentünk medencézni, fehérneműben… Jakucci…mosdóbeli csókcsaták…Zaynnel itt smárolok, valami modell fiúkkal ott smárolok… Tequila, emelet, ágy, megint medence…italok… Flóra és Harry közti dráma… Kibékülnek, táncolnak, Flóra iszik…megint medence… Flóra megsértődik és elrohan… és azt hiszem valahol itt meséli el nekem Harry, hogy ismerkedett össze Flórával, de nem tiszta még ez a dolog. – nézek a barna hajú lányra jelentőségteljesen, majd újra belekortyolok a kávémba.

- Sajnálatos, hogy pont egy ilyen érdekes dolog esik ki, pedig engem is foglalkoztat a kérdés. Viszont nekem is kiesett, hogy pontosan mit is műveltem Zaynnel…meg még pár fiúval. Bár itt lenne Harry, hogy elmesélje. Ő végig elég jó állapotban volt… Csak ő tudhatja mi is volt… Meg hogy hogyan is lyukadtunk ki abba a nyavalyás hotelben! – tör ki belőlem egy sóhaj. Kííínos. Szandi remekül szórakozott azon, amit megtudott, épp a telefonjában lévő képeket csodálta, és valami olyasmit skandált, hogy nyár és karácsony egyszerre… Pff, idióta.

 Flóra és én viszont magunk elé meredtünk és gondolkoztunk.

 Aztán beugrott valami. Gyorsan előkaptam az iphonet, majd a Kapcsolatoknál megpróbáltam megkeresni Zayn vagy Harry nevét… Percekig pörgettem végig ide-oda a neveket, de semmi. Hát persze. Jellemző. De…talán Flórának!

- Flóra, azonnal nézd meg, meg van-e valamelyik fiúnak a száma! – parancsolok rá, ő egy kicsit megszeppenve néz rám, azt hiszem még mindig sokkos, de engedelmesen előveszi a mobilját. Ő is nyomkod párat az érintőképernyőn, majd elkerekedett szemmel rám néz.

- Harry Styles száma a telefonomban… Bazdmeeeeg! – mint egy retardált vigyorog a mobilra.

- Hívd már fel! – forgatom meg a szemeimet.

- Nem…nem merem. – mered rám riadtan.

- Akkor add ide! – nyújtom a kezem a telefonért, ő belenyomja a kezembe. Rögtön a hívásra nyomok, a fülemhez emelem a telefont és várok. Úristen, könyörgöm vegye fel!

 Halottam amikor a kapcsolás hangja megtörténik, de pont egy időben kinyílik a Starbucks ajtaja a hátam mögött és ajtóból meghallok egy ismerős kissé kómás hangot:

- Hello, Harry telefonja, mondjad!

2.Fejezet II. rész - Britain's got sexiness

A metró lámpái az ismerős, kopottsárga színnel árasztották el az összes kocsit. A Keleti és a Stadionok között futó szakasznál jártunk, ami az egész járat leghosszabb zötykölődését jelentette. A hármas ülésen foglaltam helyet. Mellettem egy termetes nő ült, a ruhája nyakát hatalmas izzadtságfolt tapasztotta a bőrére. Elfordítottam a fejem. A kis ajtóra bámultam, aminek a célja teljes ködbe burkolózott előttem. Kölyökkoromban rengetegszer próbáltam kinyitni, hogy átmenjek az egyik szerelvényből a másikba, de mindig zárva volt, a tenyerem pedig vasszagú lett tőle. Lefékeztünk. A két üvegen át néztem az embereket, és szurkoltam, hogy valamelyikük rám pillantson. Az egyik BKV ellenőr idefordult, én pedig hirtelen Benkő Dániellé változtam és a nyelvemet nyújtogatva pofákat vágtam neki. Dühében elszíneződött a feje. Ez olyan bíztató volt, hogy elkezdtem levetkőzni, aztán meztelenül mérlegállásba helyezkedtem az ülésen, mire üvöltözni kezdett…

- GLÓRIA?! – Magas, női hangja volt, amitől álmomban is megfájdult a fejem. Hirtelen eltűnt minden kép. Sötétséget láttam, tömény hányásszag úszott a levegőben, a karom zsibbadt, a fejem pedig lüktetett. Gyanús. Nem hittem, hogy ez még mindig a budapesti metró lett volna. Kivéve, ha mindenki sokkot kapott a lantművész Szandi előadásától, a járat kisiklott és most… hol a halálban is vagyok? Ez mennynek elég ócska, pokolnak meg tűrhető. A fal- és ajtórétegen át egy beszélgetés fojtott hangjai úsztak felém. Próbáltam a fejemre húzni a takarót, de ettől hirtelen lecsúszott a derekamról, és túl hideg volt a szobában, hogy így maradjak. Hát jó. Visszaszámoltam magamban, elmondtam három üdvözlégyet, majd kinyitottam a szemem. Sötét volt. Hűvös. Büdös. Lassan felültem. Egyszerre több felismerés is rám zúdult, ami nem könnyítette meg a fájós fejem dolgát, hogy visszaterelje a gondolataimat ebbe az univerzumba. Agyilag most valahol Kiszel Tünde és a Teletubbies között úsztam. Valahogy sikerült felállnom, de ez az egyszerű mozdulatsor is egyből a WC felé terelt. Fogalmam sem volt, hogy pontosan melyik pontján is vagyok a lakásnak, de előttem volt egy boxeralsó és egy fehér top, az előbb ráléptem néhány leeresztett héliumos lufira, valaki filccel smileyt csinált az egyik díszpárnából, és egy másodpercre elvigyorodtam, amint felismertem tegnapi műalkotásomat, a kanapé karfája mellé dugdosva felépített vodkásüveg-halmot. Aztán megint belenyilallt a fájdalom a fejembe.

- Cseszdmegcseszdmegcseszdmeg… - Soroltam, ütemesen fújva ki a levegőt minden egyes betűnél. Hirtelen tudatosult bennem, hogy a melltartómon és a farmersortomon kívül semmi nincs rajtam. Lebámultam a takarómra. Egy sötétszürke férfiing volt az. Lehajoltam, felemeltem aztán bele is bújtam. Áradt belőle a citrus, a pia, jó adag hányás és a mentolos Dunhill illata. Ha marketingszakember lennék, most nyögném be, hogy „az igazi férfi illata”, aztán egy félmeztelen Kellan Luz besétálna, majd elrepülne velem a naplementébe. De sajnos nem szupermodell meg marketinges, csak egy 19 éves, másnapos csaj voltam London közepén, és épp próbáltam rájönni, hogy ki a franc nem bírja befogni odakint. Ki kellett jutnom innen, de nem igazán mertem megkockáztatni, hogy odabent kutakodva még át is essek valamin. Diszkréten nekiestem a falnak. Hűvös volt, ráadásul velem ellentétben nem dőlt sehová, így tökéletes támpontot nyújtott ahhoz, hogy végre virslimódjára elguruljak a kilincsig. Ó, virsli, említettem már, hogy mennyire hánynom kell? Valami keményre és hűvösre markoltam. Reménykedtem, hogy nem egy megfáradt vibrátor az. Lenyomtam és gondolkodás nélkül kitártam az ajtót.

- Kifolyik a szemeeem! – Nyüszítve az arcom elé emeltem az alkarom. Hirtelen elhallgattak. Ez elég megerősítés volt arról, hogy jó helyen vagyok. Előrébb csoszogtam. Toccs.

- Toccs. – Ismételtem öntudatlanul a hangot. Aztán megmerevedtem, lebámultam a talpamra, nyugtáztam, hogy beleléptem valaki kiöntött piájába, és tovább indultam.

Morogtam valami köszönésfélét a két ember felé, aztán hunyorogtam. A szemüvegem nem keresgéltem, a kontaktlencsém meg nem volt benn. Kötve hiszem, hogy olyan állapotban ki bírtam volna szedni. Valószínűleg még az este elején bányászhattam ki, amikor épp azon élvezkedtem, hogy mennyire vicces részegen taperolni az arcom. Flóra intett egyet. Mellette meg…

- Glória??? – Döbbenten bámultam rá és a szemeim helyből kistányér méretűre tágultak.

- Ne kiabálj már, meghalok! – Szólt rám ingerülten valamelyikük. Aha. Szóval a hangok azonosítására szolgáló agyszeletem még Jack Daniel bűvöletében állt. Tovább csoszogtam és lezuhantam az egyik kanapéra.

- Leszarom, hogy kerültél ide… Te emlékszel valamire? – Nyűgösen néztem Glória felé. Hármunk közül így első ránézésre ő volt a legjobb állapotban.

- Igen. – Bólintott elcsigázottan. Pár másodpercre rá megjelent az arcán az a jellemző kifejezés, amikor egyszerűen tudod róla, hogy még másnapos állapotában is képes kiélvezni az infókat, amiknek valamikor a birtokába került. Hmm… nekem meg nyitva maradt a szám. Fáradtan meredtem rá. Jobbra tőle Flóra arcán hasonló kifejezést láttam, ahogy várta, hogy végre megtudjon valamit a tegnap éjjelről.

- Van odakint egy rohadt nagy medence. Szerintem nagyobb, mint ami a Playboy villában van, és a tegnap óta már durvább dolgok is történtek ott, mint amilyeneket le mernek adni a VIVA-n. – Csönd. Az én agyamnak még szüksége volt a részletek összekapcsolására, de Flóra úgy tűnt csúcsformában van.

- A lényeget mondd már, bazdmeg! – Nagyban bólogattam, mire kipréseltem Glóriából a mai reggel (feltételezhetően) első nevetését.

- Jól van már Szandi, te azt se tudod hol vagy. – Abbahagytam a bólogatást. Mindig én voltam, aki a legjobban kiüti magát, ráadásul ehhez még mennyiségi pia sem kellett.

- Hát jó. Csak mesélj. Ez kinek az inge?? Remélem, nem Hugh Hefneré… - Megráncigáltam a rajtam lévő ruhadarabot. Szokás szerint a fiúkra terelődött a figyelmem, de szerintem ez kettejük esetében sem történt másként. Mindannyiunknak megvolt az a jó tulajdonsága, hogy értékeltük a szépet.

- Dehogyis. – Megrázta a fejét. – Az ott lehet a pincérfiúé, egy paparazzóé, a hozzátok belógó, csini partifiúké, vagy azé a két modellé, aki itt volt… -

Kimondta a varázszót. Modellek.

*

Starbucks. Két és fél órával később. Ha gyors áttekintés kell az eddigi eseményekről, mind kutyafuttában túlestünk egy nulla és három közé eső ismétlésszámú hányáson, fejenként két kávén, egy tusoláson, igyekeztük összedobálni a cuccainkat, aztán leléptünk még a szobaszervíz és a takarítók érkezése előtt. Arra nem sikerült rájönni, hogy a szoba kinek a nevén is van. Egyikünkén sem. Ezen az apró részleten hallgatólagos beleegyezéssel átsiklottunk, és most az asztal fölé görnyedve vártuk a pincért.

- Szólj, ha felismered valamelyiket. – Mondtam Glóriának. A mobilom fölé hajolt, amin a ’Models’ című mappa fotóit lapozgatta.

- Kár, hogy nem a kék telódat hoztad. Azzal mindig olyan szép képek készülnek. – Vetette oda Flóra vigyorogva. Arra az Alcatel darabra célzott, amit még ártatlan koromban kaptam, büntetésként egy okostelefon eltöréséért. Elvigyorodtam és az orra alá dugtam a középső ujjamat. Megérkezett egy pincérnő és gyorsan leraktam az asztalra a kezem.

- Egy csokis croissant-t kérek. – Rendelt Flóra. Glória csak megrázta a fejét és a képernyőre meredt.

- Én banánt kérek. – Szólaltam meg. A csaj meglepetten elnézést kért, és felajánlotta, hogy hoz banános muffint. Lassan rábólintottam, aztán még kértem három ásványvizet. Az sosem árthat. Egymásra meredtünk Flórával és ránk tört a spontán nevetés. Az az elcsigázott fajta, amikor tudod, hogy hülyeséget csináltál, tudod, hogy a másik is azt csinált, és tudod, hogy mindketten leszarjátok, mert egyszer éltek, és ez úgy volt tökéletes, ahogy volt.

- Na…? – Néztem kérdőn Glóriára és ráhajoltam, mire egy olyan pillantást kaptam, amitől egyből visszadőltem a helyemre. Útközben megtudtam, hogy mit csinál itt az Angyalok Városa helyett, és elhittem, hogy neki sem lehetett könnyű éjszakája, miközben utánunk rohangált, aztán belefutott egy vad buli kellős közepébe. Bár elég gyorsan alkalmazkodott a helyzethez.

Megérkezett a pincérnő és lerakott elénk mindent, amit kértünk. Magam elé húztam a muffint és megkóstoltam. Fel se tűnt, milyen éhes is vagyok, és gyorsan enni kezdtem. Om nom nom nom. Egy kisebb kiáltás megzavart.

- Megvannak! – Izgatottan odahajoltunk hozzá. – Flóra… csikiz a hajad. – Morogta Glória, és arrébb lökte a belógó tincset. Aztán sorban lapozni kezdett, és kettő helyett három srác képére is rámutatott.

- Ennek az inge van rajtad… és fura hangok is kiszűrődtek onnan. Nem hiszem, hogy most van rajtad bugyi. - Felém bökött. – Ez a kanapé közepén smárolt Flórával, aztán elvonultak a fürdőbe. Azt hittem, legalább megujjaz…

- Bazdmeg! – Inkább vicces volt ez a benyögés, mint haragos.

- … de pár perc múlva hallottam, hogy röhögőgörcsöt kaptok, benéztem, és épp rúzzsal kentétek össze a tükröt. Aztán átmentetek a másik szobába héliumos lufizni. – Mind elröhögtük magunkat. Ez az egész annyira jellemző volt. – Aztán nem tudom, mivel dupla szobát vettetek ki és egybe volt nyitva két háló. Eltűntetek az egyikben, aztán berakott valami hangos partirockzenét és onnantól fogva nem tudtam, hogy mit műveltek… Amúgy is nehéz volt titeket kivenni a tömegben, egy rakat embert összeszedtetek. Ez itt pedig… Egy darabig láttam, aztán már valahol a földön fetrengett Szandiék mellett. Nem biztos, hogy nadrág volt rajta – Vállat vont és vigyorogva az asztal közepére tolta a mobilt.

- Szóval kik ők? – Bámult rám Flóra izgatott mosollyal. Felsóhajtottam. Nem mintha zavart volna, csak ez az egész annyira hihetetlen volt és annyira beleéltem magam, hogy még kimondani is alig bírtam. Persze ők nem a gyerekes mániáimra voltak kíváncsiak, hanem az igazságra. Meghúzogattam a férfiinget.

- Az első Harvey Newton Haydon… - Éreztem, hogy a pulzusom 140 körül van. Magam előtt láttam a félmeztelen testét, aztán ahogy elkezdte kigombolni a farmerét. – A másik meg Matt Hitt, akivel általában Miles Garber is együtt jár. – Megjelent az arcomon egy számukra érthetetlen félmosoly. – Ő nincs a listámon, ezért Glória nem ismerhette fel. Nem tudjuk, hogy jelen volt-e? Az utolsó pedig, akivel te henteregtél, Danny Schwarz. – Flóra felé pillantottam, aztán életem legmélyebb sóhaját hallattam.

- Úgy néz ki, együtt buliztunk Britannia néhány igen keresett férfimodelljével. -

2.Fejezet I. rész

Egy kis ízelítő, lusta vagyok most tovább írni, mert még nem találtam ki pontosan mi is történt este, de majd remélhetőleg hamar megírom...vagy nem! :'D A lustaság! :DD

Tehát két részre bontva teszem ezt fel, majd a folytatás később jön, addigis...Glória, örülj a fejednek, mert a folytatást a te szemszögedből írom meg! :3

Chiao, bella! ;3

 Eléggé kóválygott a fejem, de sikerült magamban leküzdenem azt a csábító gondolatot, miszerint most fogom magam, szépen megfordulok, visszasietek a mosdóba és lendületesen telehányom azt a gyönyörűen hívogató wc-kagylót, így inkább kinyitottam végre az ajtót, és tettem pár bizonytalan lépést az idegen szobába.

 Azonnal megcsapott a férfi dezodor tüdőszorongató illata, a cigaretta fojtogató bűze és a hányás szag eltéveszthetetlen aromája….éééés ekkor mégis úgy döntöttem jobb lenne tenni egy csinos kis fordulatot és visszasietni a fürdőbe mielőtt még késő lenne. Fogalmam sincs mi mindent ettem tegnap, de talán nem is olyan lenyeges, hisz mostmár minden a wc-ben kötött ki. Mindig is pazar látványnak találtam a hányást, az olyan szép reggeleken, mint amilyen a mai is volt. Amint végeztem, kiöblítettem a számat egy kis vízzel, majd meg is töröltem azt egy kis szelet toalettpapírral. Még nem éreztem elég jól magam ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzak a fürdő elhagyásával, ki a gyomorforgató bűzbe. Tehát még maradtam, úgyis olyan kényelmes ez a csempe. Najó, annyira azért mégsem, de nem nagyon akaródzott felállnom. Így viszont végre lényegesnek láttam felkapcsolni a fürdőben a villanyt, ugyanis nem találtam a hányás eltüntetéséhez elengedhetetlen lehúzó kart. De mivel még mindig kerülgetett a rosszullét, ezért kukac módjára elkúsztam a falig, ott pedig kitapogattam a kapcsolót, majd mikor végre megtaláltam azt, diadalittasan csaptam rá egy nagyot.

  Majd lőn fény és világosság! Elégedetten vetettem a hátamat a falnak, majd vetettem egy pillanatást a már teljesen átlátható térbe, majd azon nyomban le is döbbentem, amikor a tükör irányába tévedt a tekintettem.

 Az, ugyanis, tele volt írva különféle, válogatott káromkodással, és ha jól nézem mindez rúzzsal. Érdekes. De úgy nézem, néhányat én magam írtam, merthogy egyrészt aláírtam, másrészt pedig magyarul volt, és nem hinném, hogy ebben a tetves országban ennyien tudnának ezen a szép ajkú nyelven. Már ha még egyáltalán angliában vagyunk-e! Ez egy fontos szempont, de inkább maradjunk annál, hogy London és angolok. Pont.

 Meredtem még pár percig a teleírogatott felületre, majd inkább lehúztam a wc-t és kimentem a fürdőből, lekacsolva magam után a villanyt. Másnaposan is környezettudatos. Bravó Én.

 Megveregettem volna a vállamat, de ehelyett inkább az ablak felé vettem az irányt, hogy beengedjek némi friss oxigént, meg talán némi napfényt, is bár nem tudom, hogy érdemes-e azzal kockáztatni. Egyenlőre megelégednék szimpla szellőztetéssel is, hisz nem lenne túl jó, hogyha megint kidobnám a taccsot, mert valószínűleg, ez alkalommal nem érnék el időben a mosdóig. Ilyen mocsok sötétbe, kábé lehetetlen kihívás lenne.

 Körülbelül két lépést tettem meg a cél felé, aztán rögtön meg is botlottam valamiben, aminek következtében teljes valómban elhasaltam a földön.

 Felszisszentem, mert eléggé megütöttem a bokámat. Hah, micsoda irónia. Mindig azt mondták anyámék, egyszer majd megütöm a bokámat, és tessék… Még jó, hogy én se tartom magam viccesnek! Ha-ha…

 Szép lassan feltápászkodtam aztán mérgemben rúgtam egy hatalmasat a nagy kupac valamibe a földön. Viszont nagy meglepetésemre a nagy kupac valami megmoccant, és nyöszörögni kezdett.

 Még mindig nem voltam olyan lelki állapotban, hogy ezt a helyzetet kezelni tudjam, így az elmélkedés helyett, inkább tettem pár szép, lassú lépést hátra, aztán elcsörtettem egészen a függönyig. Egy egész határozott mozdulattal törtem utat a két hatalmas szaténlepel között, ezáltal nagy mennyiségű fényt zúdítva az eddig sötétségbe burkolódzott térbe.

  Pár pillanatig úgy éreztem, megvakultam. Majd aztán pislogtam néhányat, és máris kezdett visszatérni az elveszettnek hitt látásom.

  Mivel már láttam valamennyire gyorsan megkerestem az erkélykilincset és feltéptem a hatalmas üvegajtót. Vettem pár mély lélegzetet és nagyon örültem magamnak, mert ugyan még mindig vaksi voltam egy csöppet a könnyel teli szemeim miatt, de legalább friss levegő szabadult a tüdőmbe.

 De az örömöm hamar elszállt, ugyanis egy erős lökést éreztem a tarkóm magasságában, aminek hála előrebucskáztam, ki az erkélyre.  Halottam egy kattanást a hátam mögül, aztán csönd. Fájó fejjel emelkedtem fel a hasaló pozícióból, amibe ismételten kerültem, majd bosszúsan fordultam meg és siettem is vissza a szobába irányába... Ó, szóval ez volt az a kattanás! Értem.

 Egyenesen belerohantam az üvegajtóban, mivel valaki bezárta azt. Hátratántorodtam, majd könnyes szemel tapogattam meg fájós orrnyergemet.

- Istenem, miért büntetsz?! – néztem megtörten az égre. Meglepő módon semmi válasz. Ennyit erről.

- Nyissátok ki, akárkik is vagytok! – kezdek neki óbégatni, miközben dühösen csapkodom az átlátszó felületet. Egy pár percig ismételgetem a hangzatos kis mondatot, mire leesik, hogy talán angolul sikeresebb lenne a dolog. De szerintem az is bőven elég, ha látják a szikrázó tekintetű, bosszús csajt az üveg túloldalán.

 Bár lehet, épp ez a formám nem túl megnyerő…pláne, ha jól látom, behúzott függöny mögül még sikeresebb a dolog.

Remek. Tehát itt ordibálok, miközben valószínűleg az üveg hangszigetelt, és hiába próbálok lehengerlő tekintetemmel bebocsájtást nyerni, úgy, hogy a függöny el van húzva.

 Hülye vagyok, vagy hülye? Hát igen. Pontosan az. Egy hülye.

Újra nekikezdek az kiabálásnak, most végre angolul, aztán egy pillanatra abba hagyom, és szorosabbra kötöm magam körül a törölközőt, amiben egy csöppet fázom, itt Londonban, korán reggel.

 Nem tudom, lehet úgy 15 fok, és erősen úgy érzem, ez a törölköző nagyon nem elég.

- NYISSÁTOK MÁR KI! VAGY NYISSAD, VAGY NEM TUDOM KI VAGY, CSAK NYISSAD MÁR EZT AZ ABLAKOT, EMBER!!! – kezdek neki újból. Üvöltök angolul, üvöltök magyarul. Semmi. Aztán a szemem sarkában megpillantok egy követ. Gyorsan felkapom, és az ablaknak vágom. Az eredmény: Hatalmas koppanás. Gondoltam, az ablak tulajdonosa csak nem örülne annak, ha betörném! Hah, erőfölény!

 És egy kis kattanás támasztja alá az elméletemet, majd egy kis halk nyikorgás, és egy kéz beránt a sötét szobába.

 Biztató.

***

- Mi a…?

És ismét a kedvelt hason fekvés… Úgy látszik nálam már ez az új szokás.

- Bolond vagy?! Majd szét hasadt a fejem erre koppanásra!!! – hallok a fejem fölül egy morcos, de nagyon ismerős hangot.

- GLÓRIA?! – kerekedik el a szemem a felismerésre. – Te hogy az…?! Mit, hogy…?! – pattanok fel és szegezek neki pár egészen érthetetlen kérdésfélét.

- Csssssssss…! Széthasad a fejem, hülye gyerek! – tapasztja kezét a számra, majd erőtlenül rám emeli tekintetét. – Te ki vagy?

 Ööö. Oké. Ez kedves. Értem én, hogy másnapos, mert még nekem is erős hányingerem van, és még mindig fáj egy csöppet a fejem, de akkor is. Nem-ismer-fel. Értem én, hogy sötét van, de ha nekem ment, neki is sikerülhetne!

- A mikulás.

- De hát nyár van… - néz rám hitetlenkedve. Bazdmeg.

- Még jó, hogy nem is létezik a kövér, piros ruhás hapi, de te azon akadsz fenn, hogy nem december van! Flóra vagyok, te balfasz! – közlöm vele végre a megváltó hírt.

- Nagyszerű, Flóra.

- Mit keresel itt? Tudtommal neked valahol Amerikában kéne elütnöd az időt! – nézek rá kérdőn. Tényleg nagyon nem értem mit keres itt. De az is lehet, hogy álmodom, de nem igazán Glóriával szeretnék álmodni, bár ha már eddig ilyen pocsék az álom, most már mindegy, hogy benne van-e vagy sem.

- Los Angelesbe. – javított ki bágyadtan, majd leült a földre, én követtem példáját, majd ő folytatta. – Anyámék azt mondták inkább ide jöjjek, úgyhogy egy gyors módosítást eszközöltek, és itt vagyok. Ne mintha bajom lenne Londonnal, mert nincs… De Los Angeles és London között van némi különbség. Na mindegy. Hétfőn érkeztem, és gondoltam megnézem, hogy te meg Szandi, azaz állat, mit műveltetek eddig össze. De amikor a szállásotokhoz értem a főbérlő valami olyasmit magyarázott, hogy buliba mentetek, és pedig valami nagymenő modell pároshoz. Elsőre nem akartam elhinni, sőt, már bocs… - itt egy kicsit bocsánatkérően meredt rám. – de még képen is röhögtem szegény embert. Ő csak morcosan elküldött az anyámba, majd a  kezembe nyomta a címet. Mondom magamnak, oké, megnézem hova sikerült elhúznotok, és ott voltam. De az a káosz, ami fogadott! Hát kész! Egy csapat paparadzzón kellett átverekednem magam, majd bemászhattam a kerítésen keresztül… Aztán, ami jött…Hát huh! Szerintem nem akarod tudni mit műveltél se te, se a Szandi, mert, hogy őszinte legyek én se hiszem el… - harapja el a mondatot hitetlenkedő arckifejezéssel, majd vesz egy mély levegőt, és ennyi. Úgy nézem befejezte, ugyanis mindjárt elalszik!!!

- Értem… De mi…mi történt? – kérdem kicsit tartva a válaszától, az, amit még ő sem hisz el…na az, nagyon durva lehet.

 A lány lassan rám emeli hatalmas szemeit, majd pislog párat, nagyon lassan, és így folytatja:

- Nem…akarod….tudni! – ismétli nyomatékosan az előbbi szavait.

Na szép. Mit művelhettem?!